A festékvászon üres lap, amin bármi megjelenhet
Az üres vászon látványa annak, aki lelkesedésből, elhivatottságból fest, valódi, hamisíthatatlan izgalom. Hiszen ekkor még bármi és minden lehetséges. Tiszta lappal indul az alkotó. Aztán, ahogy mind több festékpötty bontakozik ki, úgy formálódik a kép, ami hol felismerhetőbb, hol újra pacák sokaságává válik, hogy egy, szinte meghatározhatatlan pillanatban végül összeálljon a kép. Varázslatos folyamat, igazi alkotómunka, amihez rengeteg erő, kitartás és elszántság szükséges, és nem felejthetőek el a profi eszközök sem. Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha csak hobbiból festegetnek, akkor valamilyen silány minőségű vászon is megteszi, mert elrontani takarékosabb egy olcsó vásznat, mint olyat, ami sokba került. Igen ám, de ez a fajta hozzáállás nem túl előremutató. Felesleges a rontással számolni, hiszen alapjáraton senki sem így indul neki a műve elkészítésének, és olykor még a profik is belefutnak abba a zsákutcába, hogy az, ami a vásznon kirajzolódik, nem egyezik a szívben vagy fejben megszületett képpel.
A lenvásznat már a XIV. századtól ismeri a nagyvilág, amikor is ez a típus nemes egyszerűséggel kiutasította a piacról a deszkából összeállított alternatívát. A vászon óriási előnye, hogy rugalmas, könnyű, és gyakorlatilag bármekkora méretben szabható. Ugyanakkor a festővászon is rendelkezik hátrányos jellemvonásokkal, egészen pontosan jelentős érzékenységet mutat mind a környezeti hatásokra, mind a levegő nedvességtartalmára, azaz sérülékeny, a tárolása komoly odafigyelést követel.
Milyen cél teljesítéséhez járul hozzá a festővászon?
Még mielőtt egyénileg kiderülne, melyik típus az abszolút nyertes, előbb érdemes ezt az egy kérdést őszinte nyíltsággal megválaszolni. Mert így az anyagra, súlyra, méretre vonatkozó paraméterek kontextusba kerülhetnek, ás rámutathatnak a befutó fajtára.
